Ésakkor elhúztam a hajóra, és mire visszaértem, csak Dávid üzenete várt, hogy őt is behívták egy hajóra egy másik céghez, úgyhogy a szilvesztert ő ott töltötte, én meg pont a parton, 30-án este értem vissza. Elsején reggel volt egy egynapos utam, reggel fél7-től, úgyhogy a terv szerint nem rendeztem nagy bulit. A tervek jók, a valóság meg néha nem ragaszkodik túlzottan hozzá, szóval jó kis másnapos kialvatlan reggeli utam volt, de hát mi sem természetesebb ennél január elsején. Viszont az első merülés legelső percében jött egy hatalmas mantarája, ezzel a nap el is volt intézve, vigyorogtunk végig. Az volt a 152. merülésem itt, szóval már ideje volt belefutni valami nagyobba, és utána másnap mentem egy három naposra, a Manta Queen 5-re, amin még nem voltam eddig, és amin egy belorusz csaj a tripleader, egyetlen női főnök a cégnél (a thai tulaj állítólag ágál a női vezetők ellen – bekaphatja). Minden oké volt (leszámítva, hogy a kínai csoport elsodródott egy áramlattal az éjszakai merülésen, és öregedtünk pár évet abban az egy órában, amíg kerestük őket, de végül meglettek). Ez egy pici hajó, sok emberrel, de szerencsésen kedves csapat verődött össze, és sok szépet láttunk. Bár a cetcápám még mindig várat magára, nem erőltetem, majdcsak jön egyszer!

Tegnap megint robogót béreltünk, Dávid már egész ügyesen vezeti, és elmentünk egy csudaszép partra, ahol aztán ránkszakadt egy hatalmas vihar, szerencsére volt egy kis bár a parton, ahol átvészeltük a nagyrészét, és nézhettük a villám-showt a kókuszitalunk mellől szárazon. Végül elindultunk, és hazaértünk szerencsésen a sáros-vizes utakon. Másnap (azaz ma) Dávid ment ismét dolgozni, úgyhogy nekem kellett visszavinni a mocit, izgultam kicsit, de minden jól sikerült, bár szerettem volna többet menni vele, de szinte egész délelőtt esett az eső, úgy meg nem volt kedvem gyakorolgatni. Amikor elállt, volt még egy óra a bérleti időből, úgyhogy tettem pár kört erre-arra, majd visszavittem, és elmentem papaja salátát enni. Egyik kedvenc ételem itt.

Maeste lesz valami céges buli a melóhelyemen, ingyen kaja-pia, ami jó, amúgy nincs kedvem ott jópofáskodni, de gondolom, majd közben megjön a kedv is… Éljenek a három királyok!

Reklámok

4 úttal később

Posted: december 25, 2017 in Uncategorized

Na, kicsit lemaradtam a történetekkel. Itt a jegyzeteimben van egy fél bejegyzés az azutáni trip utánról, amikor Sarah is a hajón volt. Panaszkodom benne rá, de hirtelen félbemarad. Gondolom épp elkezdett hozzám dumálni… Már nem akarom közzé tenni, olyan, mintha egy éve történt volna, hogy itt volt. Nagyon intenzívek ezek a 4-5 napos túrák, és lehet, hogy az egész Thaiföldön levés is az, nemrég csodálkoztam rá, hogy még csak alig több, mint 2 hónapja vagyok itt, és már mennyi minden történt, tök bennfentesnek érzem magam. Igaz, beszélni továbbra sem tudok thaiul. Pár szót.

Szóval amikor Sarah még itt volt velem, egyik nap meglógtam itthonról, és a kollégák tanyájára menekültem (van egy bungallow komplexum, ahol több, mint 30-an laknak a cégtől, bármikor odamész, tuti kint ülnek, dumálnak, oda lehet csapódni), ésakkor kora délutántól rumoztunk, aztán elmentünk a Gekkó bárba is, ami a búvároktatók törzshelye, és amikor váratlanul felbukkant a manager is, és bizalmasan megsúgta, hogy „valószínűleg” holnap hívni fog dolgozni, akkor rálobbiztam, hogy tegye meg, mert nem bírok tovább a hivatlan lakótárssal maradni, akkor másnap reggel tényleg behívott, és már ott is voltam, a Manta Queen 3-on.

Ez a legnagyobb hajó, 33 vendéggel, és 8-10 oktatóval a fedélzeten. Szinte tömeg. A túravezető egy állat, bár profi, azt meg kell hagyni, és valszeg egy ekkora hajóra kell is valami hasonló stílus, mint amit ő nyom, mindenesetre hirtelen úgy éreztem, a katonaságba keveredtem. Mindenek ellenére persze jókat merültünk, és az poén, hogy ilyen sokan vagyunk ott egyszerre dolgozók is, szóval végülis túlélhető. Amikor visszaértünk, és leültünk végre sörözni és szusszanni a fegyelem után, szinte rögtön kiderült, hogy másnap majdnem az egész bagázs mehet vissza ugyanarra a hajóra. Még egy kört! A második US Navy kiképzés után, amikor a manager másnap este hívott, hogy tudok-e ismét menni, kerekperec nemet mondtam. Egyrészt másnapra vártam Dávid érkezését, és ha nem muszáj, inkább itt lettem volna, mint a hajón, amikor ideér, másrészt meg tényleg elfáradtam a sok hülye szabálytól, és szerettem volna visszajutni valami nyugisabb hajóra. Úgyhogy Dávid megérkezése után (hurrá-hurrá, öröm, boldogság), addig csűrtem-csavartam a szálakat, hogy végül úgy is lett, és rögtön 2 négynapost is lenyomtam az 1-es számú hajón, ami minden szempontból az abszolút kedvencem. Olyan volt a 3-as után, mint valami rehab-hajó, kellemes zenék, jófej boat-boyok, extra laza tripleader, és még az idő is ideális volt, igazán kisimította az idegeim. 23-án este, amikor hazaértem, bár épp az ellenkezőjét terveztem, végül mégiscsak jó későig buliztunk, így a 24-e punnyadással telt, de szerencsére(?) még mindig a parton vagyok, szóval ma reggel kibéreltünk egy robogót, és csaptunk egy kis túrát a környéken. Vízesés, új, fehérhomokos strand, piac, bogárevés, megminden. Jó, bogarat végül csak a menetszélben kajoltunk…

Holnap pedig ismét a katonaságba megyek. Sebaj, már kipihentem magam úgyis.

Similan merüléseim száma: 135.

Hogy milyen itt az élet párban, majd legközelebb mesélem el. Búék!

Ötödik trip: 79. merülés

Posted: november 28, 2017 in Uncategorized

Ez volt az első öt napos túrám, mindig nagyon nehéz utána lekattanni egymásról, ez amolyan fesztivál-szindróma szerű, megérkezünk, és már elegünk is van picit, hogy összezárva voltunk annyi ideig, és tökre vágyom más emberekre, meg magányra is, ugyanakkor elveszettnek érzem magam „a többiek” nélkül, és a többiek is így vannak vele, ígyaztán hiába küldjük őket haza a búvárbázisról taxival, még el se pakoltunk, máris ott korzóznak újra, és velünk maradnak a kolléga-vacsin, meg aztán az ivászaton, és amikor a tripleader hazaindul, marasztalják, és látom a szemükben a rémületet, hogy mostaztán magukra lesznek hagyva végleg.  Van pár cuki vendég, akivel örülök végre nem vendég-vendéglátó szerepkörben iszogatni, és csocsózni, meg van ugye az a többi, akit már a hátad közepére kívánsz, de akkor sem akar lekoccolni. Na, ezen a túrán épp a kanáriról megismert volt tanulóm volt ez a típus, kábé a második naptól ment mindenkinek az idegeire a hajón is, de mivel másoknak nem volt muszáj vele foglalkozni, így főleg az én idegeimet nyírta. Most pedig, itt ül az ágyamon a szobámban, este még le tudtam pattintani, de ma reggel felhívott, hogy kicsekkolt, és átköltözhet-e pár napra hozzám… Erről nem is írok többet, de biztos vagyok benne, hogy mint minden, ez is el fog múlni. Remélem hamar kapom a következő tripet, és leléphetek innen…

Amúgy ez az első olyan hajó, amin nem éreztem a működés olajozottságát, a tripleader is, a hajó személyzete, és elsősorban a kapitány hagyott maga után némi kívánnivalót, de mivel ez az első évük itt így, elnéző leszek, és megelőlegezem nekik a „majd belejönnek”-et.

Egyébként szerintem sok is az öt nap, az átlagemberek nem szoktak csakúgy váratlanul egyhuzamban lenyomni 19 merülést, szóval elég sokmindenkinek volt fül problémája, megfázása, tengeribetegsége, stb… És a merülőhelyek közé is kénytelenek így betenni pár tölteléket, ami azt jelenti, hogy nem csak és kizárólag top helyekre visszük őket. Ráadásul kicsit olyan ez is, mint kiállítást nézni 6-8 órában. A végén már a legütősebb festmény is hidegen tud hagyni, szóval kisebb a boldogság faktor még akkoris, ha amúgy a merülés maga remek. Mindegy, végülis azért hagytak borravalót ígyis szépen, kivéve persze a „barátot”, aki most ugye itt lóg nálam, és teljesen ötlettelen vagyok, hogyan fogok tőle megszabadulni…  Gyakorolnom kell a nemetmondás művészetét, ez jó lecke lesz.

Mire hazaértem, megérkezett Mike, a kanárin tavaly volt divemaster kollégám, időközben oktató lett belőle Balin. Így aztán első este becsatlakozott a kollégákkal sörözés-vacsorázásba, majd később megnéztük a fesztivált, ami azalatt épült fel a házam előtt, míg oda voltam. Turista szezon nyitó fesztivál a neve, és főleg kaja-pia vonalon mozgott, de azért a színpadon is voltak események, úgymint ladyboy szépségverseny, és persze táncos-zenés programok. Hamar eluntuk, és amúgyis álmos voltam, úgyhogy éjfél körül haza, másnapra Phuketre menés volt betervezve. Mike levelezett valami búvárbolttal, hogy jó kis kedvezménnyel vásároljon, és mivel nekem is kellett ez-az, reggel béreltünk egy robogót (bár én erősködtem, hogy jobb lenne busszal menni Mike tűkön ült, hogy motorozhasson, úgyhogy nem lehetett lebeszélni) és nekivágtunk. Lassabban jártuk meg, mint terveztük, és végül én csak egy dolgot szereztem be a háromból, azért jó móka volt, és este a lebontott fesztivál üres utcáin gyakoroltam a robogózást is. Szerintem jól ment, nincs is benne semmi extra, hacsak nem, hogy mindig le kell tenni mindkét lábad a földre, ha megállsz. Továbbra is inkább a fordított közlekedés frusztrál, bár robival tulképpen jönnek-mennek szembe a forgalommal is, elfér. Kicsit még rumoskóláztunk utána itthon a folyosón, két szomszéd társaságában, és máris ma reggel lett, a lusta napom végre, amikor semmi dolgom. Vagyis de, el kell vinnem a ruháimat a mosodába, holnap újra kihajózom!

És egy másik óceánon, 12 ezer kilométerre tőlem (megmérettem a guglival) végre Albatros is megkezdi útját észak felé, téli garázsába, Las Palmasba. Kicsit izgulok, mert persze hiába beszéltük meg fél éven keresztül hetente háromszor, hogy hogy legyen ez a felhajózás, Dávid szervezési stílusa újabb csavart visz a történetbe. Mindegy, utána majd már legalább az egyikünk biztosan mondhatja, hogy látod, én megmondtam. Remélem, ő lesz az!

A trip amúgy jól sikerült, a három hajó közül, amiken eddig voltam, ez a második kedvencem (a top továbbra is az egyes számú, nekem), mivel ez a flotta új tagja, igen csecse kis hajó, szép fa borítással, és jó nagy tágas terekkel. A túravezető Mark, angol, de már 15 éve Thaiföldön él, északon van egy kis gazdasága, thai feleséggel, gyerekkel, elsőre roppant szimpi forma, aztán a hajón kicsit lehangoló, hogy duzzog, és láthatóan unja már az egészet (hatodik szezonja a cégnél), utána meg, a trip végén a kocsmában megint imádnivaló, és szórakoztató. Picit Füles fazon egyébként, aki nem használja ki, hogy ő a főnök, senkitől nem kér semmit, inkább megcsinálja maga. Igyekeztem a kedvében járni, és kitalálni, mire lehet szüksége, de nem volt könnyű. Néha csakúgy a kezébe nyomtam egy kávét, vagy felírtam a táblára, amit fel kell, és ha bejött, akkor csöndben hálás volt. Külön viccesség, hogy Mark is dolgozott Puerto Ricoban, Gran Canarián, kb 20 éve. Végül ő is azt mondta, hogy szívesen venne a következő túrán is, de már el vagyok ígérkezve a 7-esre, mert jön Sarah (egy régi búvártanulóm), mint vendég, és kilobbiztam, hogy énis azon a hajón legyek, amire helyet foglalt. Szóval a holnaptól futó túrám 5 napos!

Itthon annyi változás történt, hogy kaptam egy asztalt a főbérlőtől, úgyhogy most azon van a laptop, és nem kell többé a földön kucorogva irkásznom. Nagyon kedves főbérlő ez. Na milegyen, strand, vagy punnyadás, vagy próbáljak bankszámlát nyitni, vagy maradjak itthon és olvasgassak, vagy mindez egymás után? Nagyon meleg vaaaaan, pörög a ventillátor ezerrel. November vége, hihihihaha!

Trip nr.3, dive nr.42

Posted: november 14, 2017 in Uncategorized

Hazaértem a harmadik túrámról, ami a kettes számú hajón zajlott. Tripleader Nik, ukrán, nagy és erős fiú, egészen kelet-európai, nem jópofáskodik többet, mint muszáj, és általában este 8 körül már megy is fogatmosni, aludni. Nem volt annyira szórakoztató, mint az 1-esen, de rendesen végzi a munkáját, és összességében semmi baj a hajóval, meg a csapattal (kivéve a svájci kabintársnőm, aki élére hajtogatta az én széthagyott pólóimat is, de ez végülis az ő baja). Végre nem esett az eső, úgyhogy kint aludtam a fedélzeten, ugyanis első este olyan hideg volt a kabinban a légkondi, hogy képtelen lettem volna még egyszer elviselni. Ez a túra csak három napos, és a hajó is kisebb, de kedves, és kényelmes ez is. Hazaértemkor kiderült, hogy muszáj mostmár elintézni az orvosi papírt, bár nehézségekbe ütközik a nyitvatartási idő miatt, azért igyekszem, rajta vagyok! Közben kaptam két tanulót, akikkel a medencében játszottam tegnap pár órát (majd megfagytam, a medence 26 fokos, bbbrrrr!), és holnap megyek a flotta legújabb tagjára, Manta Queen 8, négynapos út! Kíváncsian várom. Este véletlenül megismerkedtem a túravezetővel, szimpi idősebb csóka, angol, de beszél spanyolul is. Az első tirpleaderem mutatott be neki a közért előtt, ahol söröztünk picit, dícsértében hozzáfűzve, ne szeressen meg nagyon, mert úgyis vissza akar majd csábítani magához. 🙂 Jólesik, de sajna egyelőre nem látom, mikor tudnék visszaoldalogni hozzá, tizenkilencedikéig a 8-ason leszek, aztán 22-től remélem a hetesen, mert oda bookingoltam Sarah-t, a kanárin valaha volt divemaster tanulóm, így jó volna azon a hajón lenni, lobbizok érte. Ráadásul az öt napos túra, úgyhogy november végéig már semmi esélyem visszajutni az egyesre. Elengedem.

Az iroda még mindig összevissza dolgozik, és picit idegesítő a manager stílusa, de nem különösebben foglalkozom vele, a legkevesebb a kapcsolatom velük. A német szomszédomat/kollégámat annyira felkavarta a káosz, hogy felmondott, szerintem eltúlozta, bár van igazsága abban, amiket felhozott a cég ellen. A hajón lenni viszont nagyon pazar, szinte folyamatos honvágyam van vissza mindegyik túra után. Itt a parton lenni is tökjó egyébként, de úgy tűnik munkamániás lettem, és tökre nem szeretek már csak így itthon héderezni. Tegnap picit lementem a strandra a medence után átmelegedni, már több, mint egy hete nem voltam, olvasgattam a függőágyban, azért nem volt rossz az sem, este pedig megittunk pár sört a visszatérőkkel, de okosan időben hazajöttem. Most lassan felkerekedek az orvosi rendelő irányába, és útközben megpróbálok szerezni egy búvárlámpát is, ha találok olcsót. Kéne nagyon, meg egy orsó a bójámhoz, meg egy iránytű. Mondjuk ezutóbbi nélkül elvagyok, de a másik kettőre égetően szükségem van.

Rizs

Posted: november 9, 2017 in Uncategorized

A maláj túráról kihagytam, hogy szinte egész úton rizsföldek mellett haladtunk, de egyetlen jó fotót sem sikerült róla készítenem, mégis csodaszép volt, és azon gondolkoztam, míg próbáltam állandóan lefotózni a gyors kisbuszból, hogy milyen nagyon király dolog is ez az utazás, látod a tévében, olvasol a rizsföldekről, és egyszercsak ott vagy, és szinte megszokottnak tűnik, mintha ezerszer történt volna már, hogy száz meg száz kilométereken keresztül rizsföldek mellett visz az utad. Imádom!

2. trip: 15 merülés

Posted: november 9, 2017 in Uncategorized

Újra írom a merüléseim, vagy mi ez? Gondolom majd elmúlik, de egyelőre van kedvem megfigyelni, hányszor jutok víz alá Thaiföldön. Különben a kompjúterem nagyjábóli számításai szerint valamikor most van a 3000. merülésem, és hogy megjegyezhető legyen, úgy döntöttem, a Danival PhiPhin töltötteket fogom annak kinevezni. Első ázsiai bluggy, ráadásul évek óta az első olyan merülés, ahol valódi befizetett vendég voltam, szóval emlékezetes! A kétezredik Horvátországban volt. Az ezret pedig Gran Canarián ünnepeltem. Hol lesz vajon a négyezredik?

Amint a fedélzetre léptem, egyből otthon éreztem magam a hajón, mindenki kedvesen üdvözölte egymást, és belecsaptunk: kipakol, kabinfoglal, ismerkedik, vacsi, stb. Az éjszakai út elég hullámos volt, és sokan szenvedtek a tengeribetegségtől, de mivel én hullafáradt voltam még Malajzia miatt, hamar kidőltem, és remekül ébredtem reggel. Kedves kis csapatom volt, az első merülés végéig, amikoris kiderült, hogy minden csoportban van egy valaki, aki csak a többieket hátráltatja, így szétszedtük őket, hogy ne zavarják az ügyeseket, és csináltunk belőlük egy „rossz búvár csoportot” (nekik úgy neveztük: the buoyancy group), amit jószívűen bevállaltam, hogy kezelésbe veszek, és majd én búvárt faragok belőlük, ha addig élünk is! Egyébként elég jól sikerült, már a második nap közepére szinte tökéletesen lebegtek, a biztonsági megállón oda is úsztam velük a főnökhöz, aki leemelte a fejkendőjét előttem a víz alatt… Nagyon megszerettem ezt a főnit amúgy, és épp megdumáltuk, hogy mostantól reméli, egész szezonban az ő hajóján leszek, de amikor visszaértünk, kiderült, a manager már mást szánt nekem holnapra, úgyhogy fájó szívvel búcsút vettünk, egyébként jobb is ez így, nem akartam egyből leragadni az elsőnél. Ő is, és más kollégáim is azt mondták egyébként, hogy ahova ma megyek, az még ennél az előzőnél is jobb! Kíváncsi leszek.

A visszaérés vicces volt, csak mi, Xavier a tripleader és én voltunk nem ázsiaiak a hajón, így a megszokott megyünk sörözni, ha végre mindennel végeztünk dologból az lett, hogy ketten ültünk a bolt előtt és szomorkodva kezdtünk írogatni a többi western kollégának, ugyan, aki a parton van, jöjjön már le egy sörre. Mire mi kb berúgtunk, oda is értek. Akkor el kellett mennünk pizzázni, amikor is tudatosult bennem, hogy kb másfél hónapja nem ettem mást, csak ázsiai kaját. Jólesett a nyúlós olvadt sajt. A srác bérelt egy robogót és azzal csapattunk az esőben, útközben rádöbbenve, hogy basszus a munka pólóink koszos büdösek, úgyhogy beugrottunk a mosodás nénihez, és fürdőruhára vetkőzve, strandkendőbe tekeredve beadtunk mindenünket, aztán irány a Gekkó bár, amit valamiért az összes kollégám rajongásig imád, de nekem inkább erőltetett belterjesnek tűnik. Lehet, hogy túl öreg vagyok már. Mondjuk Xavier röhögött, hogy a nagyfőnök állítólag azért vett fel idén pár idősebb kollégát (úgy, mint a kocsmában jelenlevő mi magunk), hogy ne csak partyzni vágyó fiatalok legyenek a csapatban… Csocsóztunk, tekiláztunk, rumoztunk (jajnekem), emberek jöttek-mentek körülöttünk. Aztán végre hazaértem éjfélre, még eltöltöttünk a szomszéddal fél órát a nonstop előtt, szendvicseket és vizeket fogyasztva. Mire felvánszorogtam, már lefeküdni aludni is alig volt erőm, de végül csak sikerült valahogy, még hajat is mostam, jeeee, és ma reggel újra fitten, fiatalosan… Várom a délutáni indulást! Sokkal jobb kint a hajón, mint itt lenni, tökre haza se jönnék, leginkább.
Ma viszont még el kellene mennem új fürdőruhát és valamiféle orvosi alkalmasságit intézni, amiről fogalmam sincs hol, hogyan, mennyiért, szóval szerintem elsumákolom a következő trip utánra. Ez most csak három napos lesz, 11 merülés. Éljen az Indiai Óceán!