Az új kéglim még újabb matracán alszik a régi pasim, van ilyen, igy alakult. Kiraktam reggel a fészbukra a memoryt, hogy két éve vagyunk Indonéziában, mire este rámirt, hogy koccintunk-e erre, én meg mentem persze, mégmindig nem tudok nemet mondani, aztán elég őrült éjszaka kerekedett belőle, táncoltunk sokat, mindenféle pasik akartak felszedni, akkor szájoncsókolt mindenki előtt, és feltalálta az új jelszót: 2 apartments, 1 heart… Amikor kijöttünk a klubból, és megpróbáltam felmászni a motoromra, azt mondta, inkább hazavisz, mire megjegyeztem, hogy valszeg ő nálam is rosszabb állapotban van, és hogy hivjunk inkább taxit… Dehogy, minden oké, hazavisz. Szóval mentünk gyökkettővel, majd egyszercsak rájöttem, hogy rossz úton vagyunk (még csak kétszer mentem haza az új lakásomba, és nem igazán figyeltem), de nem voltunk messze, úgyhogy az összevissza körözés helyett azt találtuk ki, hogy leparkolunk itt, ahol vagyunk és hazasétálunk. Igy is lett, romantikus kéz a kézben séta haza, boldog otthonos összebújós alvás. Na, de reggelre kelve, ahogyan az szokás, átgondoltam az estét, és rájöttem, hogy fogalmam sincs, hol hagytuk a motorom. Mire Esteban felébredt, már nagyon röhögtem, hogy milyen büszkék voltunk magunkra tegnap este, mennyi mindent elértünk itt két év alatt, cégtulajdonos-managerek vagyunk, egyfolytában visszatért ezt a motivum, hogy két év, két lakás, két motor… De hol lehet?!
vakuvillan 