Amikor Bangkok felé buszoztam, még nem tudtam, hogy aznap este már Sisaketen alszom majd, a Cambodia-Laos határtól pár kilométerre, egy lepattant hotel forró szobájában, amit jóreménységgel telve egy hónapra előre ki is fizettem.
Bangkokba állásinterjúra indultam, bár benne volt a pakliban, hogy azonnali kezdés, ha jól sikerül, de ennyire azonnalira azért nem számítottam. Khao Lakról délután fél 6-kor indultam (az indulást megelőző estét, és napot inkább fedje jótékony homály, nem volt vidám, sőt, oltári szenvedés, és még az utolsó félórában, totál összepakolva is bármelyik percben meggondolhattam volna magam, úgy voltunk), Esteban feltett a buszra, és integetett, míg el nem tűntem teljesen, leghátul ültem, és épp megszakadt a szívem, de volt már ilyen, és lesz is még, tudom, hogy kell túlélni (vagyis hát nem tudom, de mindig valahogy túlélem, ebből a tapasztalatból indulok ki). Szóval Bangkokba kora reggel érkeztem, a buszon töltött pár órás megszakított alvások után frissen, üdén, lement a félórás rapidinterjú, és azon kaptam magam, hogy az ultra kedves ügyintézőlánnyal máris a reptér felé suhanunk, és az egyórás belföldi trip után már visz is be a suliba, ahol nagyon kell a tanár mostazonnal, Thaiföld legészakkeletibb és egyben legcsóróbb megyéjének egy ördögsegglyuka szintű városkájában. Bemutatott a kollégáknak, a koordinátor átadta az órarendem, másnap 8.30 kezdés, aztán szélnek eresztettek. Félálomban kolbászoltam körbe-körbe, a sikeresség érzését jócskán feülmúlta magányom és elveszettségem, csak aludni akartam napokig, hetekig, hónapokig, hibernáljanak le, míg el nem múlik ez a rémálom, és mehetek vissza merülni a halacskáimmal! Na, de ehelyett megtaláltam ezt a lepattant kis hotelt, ahol a recepciós két kulcs között vacilálva végül mégis a 333-as szobáét nyomta a kezembe (ami külön jóérzéssel töltött el , mert gyerekkorom óta a 3-as a kedvenc számom), ledobtam a cuccaim, elmentem szépruhát venni (konzervatív, unalmas dresszkód uralja a sulit), majd végre ettem is, és hazakúsztam a szobába, hogy namostaztán végre jól kialszom magam. Nem sikerült, óriási vihar kerekedett, és a szokatlan hangok, árnyak egy elég nyomi éjszakát eredményeztek.
Sebaj, másnap beslattyogtam a suliba, és bár teljes szívemből rettegtem az első órától (főleg, mert tinédzserek voltak, nem pedig az általam elképzelt cuki foghíjas kis bamba thai gyerekek), a kollégáknak és általában senkinek sem mutattam, mosolyogtam, és magabiztosnak álcáztam magam, pedig semmivel sem készültem, úgy gondoltam, most improvizálok, és megismerkedünk, aztán, ha túlélem a csütörtök-pénteket, akkor majd hétvégén kitalálom a hogyan továbbját. Túléltem, és még péntek este összeírtam vagy 6-8 játék ötletet, amit majd még ki kell dolgozni, de alkalmas lehet a kissrácok szórakoztató nyelvtanulására.Egy nagy csalónak érzem itt magam, mint valami RejtőJenő kalandor, aki hirtelen orvos köpenybe bújik és agyműtéteket végez, pedig valójában csak egy kikötői csavargó, de egy valamit nagyon biztosan elhatároztam: akárhogyan alakul is, a gyerekeknek nem fogok semmi kárt, vagy nehézséget okozni, se stressz, se megszégyenítés, sem különösebb elvárások, csak kellemesen együtt töltött idő, és számukra is érdekes és hasznos tudás. A nyelvtanulás különbenis mostoha ága az állami suliknak, megmondta a koordinátor előre, hogy ez a legkevésbé fontos tárgy, ne adjunk házifeladatot, és nincs buktatás, alapból mindenki átmegy. Hát így fordulhat elő, hogy végül minden turistával foglalkozó cég külföldieket alkalmaz, vagy, ha nem, a recepciósod nem fog tudni angolul…
Szóval eltelt egy hét, ma reggel kerültem vissza ugyanahhoz az osztályhoz, akiknél rettegve először bemutatkoztam egy hete, és most ezen elgondolkoztam, hogy milyen sokat tanultam máris, csak egy hét alatt. Már nagyjából tudom, mivel lehet ébren tartani őket (zene, mozi, kaja, fiúklányok téma), kábé megszoktam és elfogadtam, hogy MINDIG lesz valaki, aki a telefonját nyomkodja és szarik rám, már nem félek keresztülvágni a focizó srácok körén, mert tudom, hogy felfüggesztik a rúgást és tisztelettudóan fejet hajtanak köszönésképpen, és már nem tiltakozom, ha kiugrik a padból a legbambább gyerek, hogy letörölje helyettem a táblát, amit én firkáltam össze.
vakuvillan 